Szétvarrt sztárok, hírhedt tetkók

Egyesek szerint elhamarkodott lépés, mások szerint viszont épp az volna felelőtlen döntés, ha nem tetováltatnának, hiszen az élet olyan rövid. Így vannak ezzel a celebek is, akik közül sokan képtelenek megálljt parancsolni tetkómániájuknak, így előfordul, hogy kevésbé jól sikerült „mesterművek” is a bőrükön végzik. Máskor pedig olyan remekek születnek, amelyek rajongók százezreit inspirálják arra, hogy időpontot foglaljanak egy tetoválóstúdióban.

1. Justin Bieber – A Winnetou-val táncoló

A „kis” Justin már nem is annyira kicsi: a tinisztár, akit a világ egyik fele imád, a másik fele pedig imád gyűlölni már a 18-at is betöltötte. Bieber nyilvánvalóan szereti az édesapját, aki alaposan ki van tetoválva – talán ez inspirálta őt, amikor tizenhat évesen elkezdett tetkókat varratni magára. Az első egy sirály volt, amely a hasa környékén repked, a második a héber betűkkel jegyzett „Yeshua” szó a mellkasán, mostanság pedig egy indián törzsfőnök portréjával a hátán sokkol. „A bölcs Winnetou most megnézi közelebbről a híres popsztár vékonyka karját” – mondhatnánk a L’art pour l’art társulat modorában…

Forrás: AFP

2. Rihanna – Nyelvtani baki? Annyi baj legyen!

Rihanna hires, elrontott tetkója mellett – a „lázadó virág” felcserélt szórendben került a nyakára franciául, „virág lázadó”-ként – egy tucatnál is több tetkóval böszkélkedik. Mi több, ő maga is tetovált már: a saját tetoválóművészére varrt egy kis esernyőt, saját „Umbrella” című slágerére utalva. Riri imád tetoválószalonkban lógni, és a tetoválásra nem csak esztétikumként tekint: szereti tanulmányozni a témát, és gyakran kutat fel neves tetoválóművészeket. Mi több, még ajándékba is tetoválásokat ad: legjobb barátnőjét azzal lepte meg a születésnapja alkalmából, hogy a lány születési dátumát a kulcscsontjára varratta, római számokkal. A barátnő persze viszonozta a gesztust.

Forrás: AFP

3. Chris Brown – Bájos portré a szétvert Rihannáról?

Zsák a foltját! – mondhatjuk bátran Rihanna kedvesére, aki szerelméhez hasonlóan számos tetoválást visel. Ám a legnagyobb visszhangot a hiphopmogul nyakára varrt női arc kapta. Az mű úgy fest, mintha egy zúzódásokkal és sebekkel teli nő képe lenne, Brown pedig sokak fejében ma is úgy él, mint a dúvad, aki péppé verte Rihannát. Pedig szegény fiú csak egy a mexikói halottak napján esedékes fesztivál kedvenc szimbólumát, a cukorkoponyát szeretett volna a nyakára. A skarlátbetűt egyébként sem könnyű lemosni, de ezzel a kétes tetoválással nem könnyítette meg a közönség dolgát.

Forrás: AFP

4. Lady Gaga – Az engedelmes békeharcos

Lady Gaga édesapja annyira kiakadt, amikor lánya először tetováltatott, hogy megígértette vele: legfeljebb az egyik oldalát varratja ki. Az énekesnő azóta jó pár tetkót szerzett be, de tiszteletben tartja a papa kérését. „A jobb oldalam az Iggy Pop oldalam, a bal pedig a Marilyn Monroe oldalam” – vallja.Gaga tetoválásai között helyet kapott a béke szimbóluma is, amely a csuklója belső oldalát díszíti. „Az inspiráció John Lennon volt. Hatalmas Beatles-, Lennon- és Yoko Ono-rajongó vagyok, szóval adjunk egy esélyt a békének: ‘Give Peace a Chance'” – utalt a lédi a békeharcos beatle ’69-es slágerére.

Forrás: AFP

5. Adam Levine – Új mérföldkő, új tetkó

A legszexibb tetovált sztár minden kétséget kizáróan Adam Levine, a Maroon5 énekese. A srác gyakorlatilag naplónak használja a saját testét: tappancsokat ábrázoló és „Frankie Girl” tetkója is golden retrieverének tiszteletére készült, a „Los Angeles” felirattal szülővárosának adózik, az „X” pedig akkor készült, amikor tízéves lett zenekara, a Maroon5. Egy galamb is helyet kapott Adam válán, amely mellett cseresznyevirág bimbózik: ezt a szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak emlékére készíttette.

Forrás: AFP

6. Victoria Beckham – Bibliai bölcsességek

Mrs. David Beckhamről az a hír járja, hogy nem rajong túlságosan férje tetoválás-mániájáért, és sokszor kérte arra, hogy legalább ezt a maradék „tiszta” bőrfelületet hagyja érintetlenül. Ennek ellenére – hogy szolidaritásból vagy kalandvágyból, ki tudja – maga is beszerzett néhány tetoválást az évek során. A tarkójától a háta közepéig futó héber tetoválás a Bibliából ismert Énekek énekét idézi, és arra hivatott, hogy szerelmi talizmánként segítse az álompárt. „Én a kedvesemé vagyok, s ő az enyém – a liliomok között legeltet.” A Biblia sokat vitatott versének témája a férfi-női kapcsolat, a szerelem, a szenvedély. Posh Spice és Mr. Aranylabda házassága  – megcsalástól bulvárbotrányokon át – számtalan hányattatáson ment keresztül, de ők ketten mindig győztesen keveredtek ki a balhékból, saját bevallásuk szerint erősebben, mint valaha. Úgy fest, a varázslat működik.

Forrás: AFP

 

 

 

 

 

 

 

Adatforrás: Life.hu